Emlékeztető

“Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” Zsoltárok 42,12 Szóltál-e már saját lelkedhez? Beszélgettél-e belső embereddel? Lehet, nem olyan egyértelműen, mint a zsoltáríró, esetleg inkább úgy, mint Jeremiás: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek” (JerSir 3,21). Bárhogy is történjen ez a beszélgetés, nagyon fontos időről időre emlékeztetni […]

Életképek hálaadásból

Minden egy cikkel kezdődött… Öntudatlanul is egy vágy eresztett gyökeret bennem, a gondolataimban, és átszőtte perceimet, óráimat. Eleinte szavakban sem tudtam önteni, hogy mi az, csak ott volt, hétköznapjaim hűséges kísérőjeként. Majd egy hálaadásról szóló írást olvasva tudatosult bennem: igen, a hálaadás témája foglalkoztat, kimondatlanul is, avagy ennek a hiánya járja át szaggatott szívem perzselő […]

… hanem inkább a hálaadás

“… mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás.” Efézus 5,4 Az efézusi gyülekezetnek címzett levél végén Pál figyelmezteti és bátorítja a híveket, hogy mint Isten szeretett gyermekei, Atyjuknak követői legyenek, és hogy szeretetben éljenek egymással, mert Krisztus is nagyon szerette őket. Majd egy felsorolás következik, olyan cselekedetekkel, amelyek egyáltalán nem illenek Isten megváltott gyermekeihez, […]

Novemberi hálaadás

„A Hálaadás nem egy munkaszüneti nap, amit megünneplünk, hanem egy életforma, ahogyan Isten népe él.” (Ann Voskamp) A média, a természeti katasztrófák, a szociális különbségek sugallhatják, kiabálhatják a negatív híreket, és néha még a csalódásaink, fájdalmas tapasztalataink miatt a mi szemünk sem lát tisztán. Az Ige azt írja a Zsoltárok 33,5-ben: „Az Úr szeretetével tele […]

#hálásvagyok

Mi a hálaadás? Egyáltalán tanulható, tanítható-e? Vajon csak egy hashtag, ami időnként megjelenik a bejegyzéseimben, egy elcsépelt kifejezés, amikor kapok valamit, vagy annál sokkal több? Meggyőződésem, hogy a hálaadás egy út, egy életforma, amire Isten el akarja juttatni gyermekeit azért, hogy teljes legyen az életük már ezen a Földön: ,,Adjatok hálát az Úrnak!”( Ézs 12,4), […]

A damaszkuszi Eliézer

„De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli.” 1Móz. 15,2 Miközben József életének első leckéjével készültem a minap a gyerekekhez, nem tudtam a központi igazságra összpontosítani: ne irigykedj! Elvonta figyelmemet Jákob igazságtalansága, s bár nehéz szimpatizálni olyan fivérekkel, akik kistesójukat rabszolgaságba adják, mivel az […]

Tanárnő, tartunk Halloween-t?

Összehúzom a zakót magamon, jobb kezemben a táskámmal, hónom alatt a naplóval sietve megyek végig az előbb még oly zajos folyosón. Becsengettek, várnak a diákjaim. Alig lépek be az osztályba, a legzajosabb, a legmozgékonyabb, a legtöbb türelmet igénylő tanulóim körbevesznek, és elhangzik a címben is szereplő kérdés: Tanárnő, tartunk Halloween-t? Újoncként, amikor a legelső osztály […]