Korosztály: 8-10 év A gyermeknapi mosolyklubra idén a tizenkét éves Jézus történetének feldolgozását tervezem a Lukács 2, 41-52 alapján. Az alkalmat egy játékkal indítom: A gyerekek körbe állnak, és sorban mindenki megnevezi a kedvenc időtöltését (pl. „Az én kedvenc időtöltésem a focizás.”). Megkérjük a gyerekeket, hogy figyeljék meg, ki mit mond, mert szükségük lesz az […]
gyereknap címkéhez tartozó bejegyzések
Gyereknap közeledtével egy egyszerű kézimunkát hoztam, amely bármilyen korosztály számára megfelelő. Cserepes virág Szükséges hozzávalók: Olló Ragasztó Ceruza Színes lapok (amennyiben a háttér is színes, 2db A4-es lap szükséges egy gyereknek. A színek tetszés szerint kombinálhatóak.) Első lépésben minden gyerek megrajzolja a keze körvonalát, majd kivágja. Második lépés, hogy kivágja a virágokat és a cserepet. Harmadik lépésben, […]
Az év egyik fénypontja a gyerekek számára. Jó hangulat, móka, nevetés, önfeledt kacaj, szülőkkel és tanítókkal együtt töltött idő. Ez a várva-várt GYEREKNAP. Mi, a felnőttek részéről az a feladatunk, hogy felejthetetlenné tegyük ezt. Saját eszköztárunkban az évek során összegyűjtögetett és kipróbált ötletek kézenfekvőek; a neten is gyermeknapi ötlettárak kavalkádját találjuk. Ugyanakkor mindig jól jön, […]
Csodálom Istent. Azt, ahogyan felfedi önmagát, az életünkre vonatkozó akaratát. Ő nem sablonszerűen vezet és ad látást. Voltál már úgy, hogy visszatekintve azt mondtad: ezt én magamtól sosem tudtam volna ‚kigondolni’, ‚kitalálni’? Az ilyen élethelyzetekben az isteni az sokkal magasabb, merészebb, és saját földhözragadt gondolkodásomon túlmutató… Évekkel ezelőtt pár család tagjai utaztunk együtt egy hitmélyítő […]