Záró gondolatok a Dorka kalandjai című bibliai pályázathoz

Kedves gyerekek! A Dorka kalandjai című ötfordulós bibliai pályázat márciusban indult a Gyerekeket Jézushoz nevű blog oldalán II-IV. osztályosok számára. A pályázat során öt történetet, valamint néhány bibliai igeszakaszt olvashattatok, és a hozzájuk kapcsolódó feladatsorok megoldását kellett beküldenetek a megadott címre. A megoldások közt sok érdekes és értékes gondolatot osztottatok meg velem, különösképpen a feladatsorok […]

Dorka kalandjai – pályázat – V. forduló

Kedves II-IV. osztályos gyerekek! Megérkezett a Dorka kalandjai című bibliai pályázat 5. (utolsó) fordulójának anyaga. Akik mind az öt fordulón részt vesznek, és beküldik a feladatok megoldását, sorsoláson fognak részt venni, amelynek keretén belül évfolyamonként 10 értékes könyvet fogunk kisorsolni. Ezen kívül minden pályázónak meglepetésben lesz része. A nyertesek névsorát a Gyerekeket Jézushoz blog oldalán […]

Szabadulás a félelemtől (bibliai verseny)

-Szép álmokat! – mondta apa, és azzal becsukta maga után Dorka és Kristóf szobájának ajtaját. A szobára sötétség borult. Csak a Hold fénye világított be az ablakon. Dorka magára húzta a paplant, éppen csak a feje búbja látszott ki alóla. A szoba másik felében Kristóf is összegömbölyödött a takaró alatt. A lehető legkisebbre húzta össze […]

Dorka kalandjai – pályázat – IV. forduló

Kedves II-IV. osztályos gyerekek! Megérkezett a Dorka kalandjai című bibliai pályázat 4. fordulójának anyaga. Akik mind az öt fordulón részt vesznek, és beküldik a feladatok megoldását, sorsoláson fognak részt venni, amelynek keretén belül évfolyamonként 10 értékes könyvet fogunk kisorsolni. Ezen kívül minden pályázónak meglepetésben lesz része. A nyeremények elküldése postán keresztül fog történni 2020 júliusában. […]

Dorka kalandjai – pályázat – III. forduló

Kedves gyerekek! Megérkezett az ötfordulós bibliai pályázat harmadik fordulójának anyag. Akik mind az öt fordulón részt vesznek, és beküldik a feladatok megoldását, sorsoláson fognak részt venni, amelynek keretén belül évfolyamonként 10 értékes könyvet fogunk kisorsolni. Ezen kívül minden pályázónak meglepetésben lesz része. Ez azt jelenti, hogy, ha az első két fordulón nem vettél részt, akkor […]

Anyák napja Dorkáéknál (bibliai verseny)

Dorka és Kristóf fürge mozdulatokkal formázták a kekszgolyókat két tenyerük között, majd meghempergették azokat kókuszreszelékben, végül egy szív alakú kis tálkára helyezték a borzos golyócskákat. Már csak éppen annyi idejük maradt, hogy a munkalapot letisztítsák és azt a néhány edényt megmossák, amit a munkájuk során használtak, amikor kinyílt a kertkapu, és megjelent anya az ikrekkel, […]

Dorka kalandjai – pályázat – II. forduló

Kedves gyerekek! Megérkezett az ötfordulós bibliai pályázat második fordulójának anyag. Akik mind az öt fordulón részt vesznek, és beküldik a feladatok megoldását, sorsoláson fognak részt venni, amelynek keretén belül évfolyamonként 10 értékes könyvet fogunk kisorsolni. Ezen kívül minden pályázónak meglepetésben lesz része. Ez azt jelenti, hogy ha az első fordulón nem vettél részt, akkor is […]

Dorka húsvétja (bibliai verseny)

Az ébresztő hangja néhány pillanatra megtörte a hajnal csendjét, de Dorka fürge mozdulattal lenyomta a gombot, ugyanis az este gondosan a párnája alá rejtette a készüléket, hogy senki mást ne ébresszen fel. Úgy tűnt, sikerült a terve. Az öccse a másik ágyban békésen pihent. Egy röpke pillantást vetett a szomszéd szoba kiságyaiban fekvő ikrekre. Ők […]

Dorka kalandjai pályázat – I. forduló (új határidő: április 10.)

Kedves II-IV. osztályos gyerekek! Egy ötfordulós bibliai pályázatra hívunk benneteket, amelynek keretén belül megismeritek egy kislány kalandjait; ezt követően minden fordulóban egy-egy bibliai történetet olvashattok, és egy-egy feladatsort kell elvégeznetek és beküldenetek. A pályázatra beküldendő anyagok körülbelül háromhetente fognak megjelenni a Gyerekeket Jézushoz című blogon. Az első forduló máris elkezdődött, az utolsóra június hónap közepén […]