Építkezés egyetértésben (Nehémiás 3)

Jeruzsálem várfala egységben épült. A papok építkeztek. Az ötvösök, a kenőcskészítők, a tartományi vezetők javítgattak. A léviták szolgái, az őrök és a kereskedők is restauráltak. Együtt dolgoztak a fiak, a lányok, a testvérek, az unokák. Közösen munkálkodtak a jerikóiak, a tékoabeliek, a gibeóni és micpai férfiak, Hánun és Zánoah lakói, az ófeliek. Buzgón tevékenykedett mindenki […]

Küldetésben (Nehémiás 2,1-20)

Amikor Isten küldetésében járunk, a menny Istenének jó kegyelme nyugszik meg rajtunk: kedvessé tesz a felettesek előtt (l. Eszter, Dániel is), lehetőséget teremt a feladat kivitelezésére is. S talán ebből a kegyelemből fakad az emberi részhez szükséges megfelelő hozzáállás is. Mert kell, hogy a feladat szívügy legyen (3.v.), kell az alázatos és bizalommal teljes könyörgés […]

Nehémiás 1,1-11: „Az ima az a kulcs, amitől megnyílik a zár”

Nem tudni, hogy miért maradt Nehémiás Susán várában, s nem ment haza Ezsdrásékkal (valószínű feladatai tartották), de tény, hogy szíve „hazahúzott”. Hűséges volt a királyhoz (nem akárki lehetett pohárnok), népéhez és igazi otthonához (őszintén érdeklődik), s imájából kiderül, hogy Istenéhez is. Bár távol volt hazájától, a menny Istene elérhető közelségben volt. Neki önti ki szívét […]

1Thesszalonika 1: Hiábavaló igehirdetés? (2.)

Az evangélium hirdetésének sikere függ a hirdető(k) készségétől, lelkületétől, de függ a hallgatóktól is. Pál, Szilász és Timóteus fáradozása nem volt hiábavaló. (2:1) Minek tulajdonítható sikerük, a hallgatók szempontjából? A hallgatók követői lettek az Isten gyülekezeteinek, felvállalva a Krisztusért való szenvedést is. (2:14) Azáltal, hogy befogadták az igét sokféle szorongattatás között, a Szent Lélek örömével […]

1Thesszalonika 2,1-10: Hiábavaló igehirdetés? (1.)

Bár Isten megígérte, hogy beszéde nem tér vissza üresen, az evangélium hirdetésének sikerét mégis sok tényező befolyásolja. Függ a hirdető(k) készségétől, lelkületétől, de függ a hallgatóktól is. A siker jól felismerhető: tudja az evangélista is, a meglátogatott is. Pál, Szilász és Timóteus fáradozása nem volt hiábavaló. (1.v.) Minek tulajdonítható sikerük, az ő hozzáállásuk szempontjából? A […]

Az Isten beszéde és mi, emberek (1 Thesszalonika 2,11-13)

A tesszalonikaiak nem emberi beszédként fogadták az Igét. Elgondolkodtató. Hány és hány féleképpen, s milyen sokan próbálják ma hiteltelenné tenni a Bibliát! Tagadják, átírják, mesének nézik (max. hasznos irodalmi olvasmánynak), megszűrik (emberi bölcsességgel), hogy mi hihető, s mi nem, sőt, fegyverként használják (kiragadott részeket Bibliát jobban ismerő személyek ellen fordítanak). Az ilyenek jobban tennék, ha […]

Igehirdetők öröme (1Thesszalonika 1,1-3; 2,13-20)

Az igehirdetők öröme azok a hallgatók, akik készségesen fogadják a hallott igét. Pál, Szilász és Timóteus fáradozása nem volt hiábavaló Thesszalonikában (2:1), zsidók, görögök s előkelő asszonyok is hittek az igének. Mit váltott ki mindez Pálban és társaiban? Akkor: szeretetet (2:8) és atyai gondoskodást – egyenként mindenkiről (2:11). Távollétükben: hálát és közbenjáró imákat (1:2-3; 2:13), […]

Egy Isten által választott vezető (Bírák 8)

Gedeon élete minden vezető számára sok tanulsággal bír. Példája mérlegre teszi vezetőinket, bennünket is. Az Istentől választott vezető lecsendesíti a háborgók szívét. (3.v.) Példát mutat, kitartó és gondoskodik az őt követők szükségeiről. (4-5.v.) Elismeri, hogy győzelme az Úrtól függ, de számonkéri a gúnyolódást. (6-7.v.) Felismeri a cselekvésre alkalmas időt és lehetőségeket. (11., 14.v.) Betartja ígéreteit. […]

Egy Szent Lélekkel teljes ember a süllyedő hajón (Apostolok Cselekedetei 27,1-44)

Pál előre látja a bajt és figyelmezteti is utastársait, ám azok inkább hallgatnak a „tapasztaltakra”. Az isteni vezetésre való hagyatkozás azonban minden tapasztalatnál többet ér, s ez most is bebizonyosodik. Hiába a szakértelem s az önbizalom. A bukás épp akkor következik be, mikor úgy gondoljuk, hogy kezünkben az irányítás. Megtörténik a baj, de Pál a […]