Megtérés, megbánás, megbocsátás (Lukács 17,1-37)

„…ha megtér, bocsáss meg néki.” (3.v.) „‹Megbántam›; megbocsáss néki.” (4.v.) Akár hétszer is naponta. Tanítóként sokszor szembesülök bocsánatkéréssel és a megbocsátás szükségességével. Bár a megbocsátás bocsánatkéréstől független kell legyen (hogy mi magunk szabaduljunk a tehertől), mennyivel inkább meg kell bocsátani akkor, ha a megbánás, bocsánatkérés őszinte (hogy embertársunk is szabaduljon a tehertől). Ugyanakkor nagyon fontos a megbánás is. A gyerekek nagyon hamar készek a bocsánatkérésre, de néha meg kell játszanom magam előttük, hogy nem bocsátok meg, azért, hogy ne a büntetéstől akarjanak megszabadulni, hanem igazán bánják meg a rossz tettüket.

Vajon mi, felnőttek, hogyan vizsgázunk ebből? Tudok-e őszintén bocsánatot kérni Istentől és emberektől? Hát megbocsátani? Segítsen erre az Úr!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s