Kerti gondolatok: Gyomlálj idejében! (2)

Gyomlálj idejében!

Tavasszal, amikor már dúsan nőnek a növények, lombosak a fák, és a cseperedő növények kezdenek virágozni, csodálattal sétálok a kertben. Olyan jó látni, hogy Isten milyen csodálatosnak teremtette mindegyiket, még a legkisebbiket is!

De nem lehet a kertben csak sétálni, figyelő szemekkel kell pásztázni a kert minden zegét-zúgát, mert a kertben elkerülhetetlen, hogy felüsse fejét a gaz.

Kora tavasszal, amikor még alig bújt ez-az a kertben, anyósommal egy gyönyörűnek ígérkező virágot láttunk meg a kerítés mellett. Olyan formásak voltak a levelei, és a virágbimbói is gyönyörű virágról árulkodtak. Keresgéltem az interneten, hogy milyen virág lehet, mert túl szép volt, hogy egy egyszerű gaz legyen. Meg is találtam. Borbálafű a neve. Hasonlít a repcéhez, de kicsit más, s meglepetésemre, azt írták róla, hogy a levele is ehető. Megnyugodtam, hogy nem kell kigyomlálnom a kertemből.

Viszont egy másik növényről, amelyiknek gyönyörű apró kis sárga virágai vannak, és olyan szépen beteríti a földet, kiderült, hogy egy nagyon „agresszív” növény. A gyökerei szétterjednek a földben, s ha egyszer bekerül a kertbe, nehéz onnan kiirtani, s mindent ellep. Ez a növény a madársóska. Sajnálattal tépem ki, mert szép, de nem szeretném, hogy ellepje a kertemet, s elfojtsa a hasznos növényeket.

Ugyanígy van a szívünkkel is, s gyermekeink szívével is. Vannak dolgok, amik kívánatosak a szemnek, úgy szeretnénk megtartani azokat, de nincs helyük az életünkben, mert ártanak a növekedésünkben, fejlődésünkben. Figyeljünk oda, s gyökerestül irtsuk ki a rosszat. Lehet az egy ártatlan szokás vagy kedvtelés, de gátolhatja a jó növekedését az életünkben. Még mi is nehezen vesszük észre, ha valami kárunkra van, de gyermekeink még nehezebben. Felelősséggel tartozunk feléjük, hogy a rosszat gyökerestül tépjük ki az életükből. S ez könnyebb, fájdalommentesebb, ha az a rossz még nem nőtt nagyra. Mikor egy gaz már nagyra nőtt, nehezebb gyökerestül kitépni azt, s a mellette levő jó és hasznos növényt is megkárosíthatjuk közben.

Kísérjük figyelemmel gyermekeink fejlődését, s ne engedjük, hogy a rossz uralkodjon el az életükben, hanem tápláljuk bennük a jót, a szépet, neveljük őket Istennek tetsző életre!

„A Szent Szellem pedig ezeket termi meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom.” Galata 5:22

Bereczki Klára

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s