A világháló áldásai (Róma 1,8-15)

 „Mindenekelőtt hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. Mert tanúm az Isten, akinek lelkem szerint szolgálok az ő Fiának evangéliumával, hogy szüntelen megemlékezem rólatok, imádságaimban mindenkor könyörgök, bárcsak egyszer már sikerülne eljutnom hozzátok Isten akaratából. Mert szeretnélek látni benneteket, hogy valami lelki ajándékot adjak nektek, hogy megerősödjetek, azaz hogy egymás hite által – a tiétek meg az enyém által – kölcsönösen erősítsük egymást.” (8-12.v.)

Pál hálás volt a római gyülekezetért, mert hitüknek híre volt világszerte. Érdekes, úgy, hogy akkor még nem volt világháló. Gondolt rájuk, imádkozott értük, s már nagyon vágyott találkozni velük. Azért, hogy egymás hite által épüljenek, kölcsönösen erősítve egymást.

Mi is vágyunk az egymással való találkozásra, de addig is gondolhatunk egymásra és imádkozhatunk egymásért. Ugyanakkor nagyobb kegyelemben van részünk, mint Pálnak vagy a római gyülekezetnek. Bár hiányzik a kézfogás, de van lehetőségünk virtuálisan találkozni és beszélgetni, sőt imádkozni is együtt.

Használjuk ki az internet adta lehetőségeket, hogy kölcsönösen erősítsük egymást, a ránk bízott gyerekeket! Legyünk készek ilyen módon is az evangéliumot hirdetni, hogy egyéni hitünknek és gyülekezeteinknek jó híre legyen világszerte!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s