Életképek hálaadásból

Minden egy cikkel kezdődött… Öntudatlanul is egy vágy eresztett gyökeret bennem, a gondolataimban, és átszőtte perceimet, óráimat. Eleinte szavakban sem tudtam önteni, hogy mi az, csak ott volt, hétköznapjaim hűséges kísérőjeként. Majd egy hálaadásról szóló írást olvasva tudatosult bennem: igen, a hálaadás témája foglalkoztat, kimondatlanul is, avagy ennek a hiánya járja át szaggatott szívem perzselő szükségként. Akkor – egy nehéz, kapcsolatokat, hitet és erőt próbáló hosszabb időszak után –  már tudtam, hogy egész lényem erre vágyik: hogy tanuljam a hálaadást, hogy taníttassam. Aztán egy nap az én mennyei Atyám elkezdte az órákat hálaadásból. Az életleckék sorozata ma is tart, és naponta csodálakozok rá a hálaadás útján.

45617309_2219735938296019_5920682047545802752_n

Megélem, hogy Isten nem várt helyzeteket ad, nem is álmodott embereket küld, hogy tanítsanak engem ezen az úton.

1.       Mosolyklub. Alexandra és édesanyja több mint 10 km-t utazott, hogy részt tudjon venni a kislány a gyülekezeti Mosolyklubon. Késő délután lévén, tömegközlekedési eszköz hiányában egyetlen esélyük az autóstop- legalábbis ezt veszem ki az anyuka burkolt válaszából. „A jócselekedetekben ne fáradjunk meg”- érzem az indíttatást, és fel is ajánlom, hogy hazaviszem őket. Az út során vizsgáztam hálaadásból, és bevallom, nem valami fényesre. Amint hallgattam az anyát, aki mesélt életéről, küzdelmeikről, beleláthattam hálával telt szívébe. A sok nehézség és szükség között hálás tudott lenni azért, amije volt, ami és aki  volt, és tekintetét a hegyekre tudta emelni. Éreztem, hogy amint elbeszéli életét, gyógyul; de közben az én lelkem is gyógyult. Amint hálálkodva kiszálltak az autóból, és magamra maradtam, életem mintegy szembejött velem. Már rég sivár és puszta volt a lelkem… A sok megpróbáltatás kiszárította, megkeményítette lelkem talaját; a feladatok, a nehézségek, munka és a szolgálat a megfáradást és nem az örömet hozta, és vágytam, hogy újból élő forrás buzogjon fel bennem, frissítő, szomjat oltó erejével. Oh nem, nem fáradtam meg a jócselekedetekben, szolgáltam is teljes erőmből, ott, ahol csak tudtam. De hol maradt a hálaadás? A hálaadás mint életforma, a hálaadás mint motiváció? A házi feladatom máris megvolt, azóta is próbálom – több, kevesebb sikerrel –, naponta szorgalmasan elvégezni.

2.       Elmélyítő, ismétlő óra. Prédikáció. A férjem szavai újabb értelmet adnak a hálaadásnak mint életvezetésnek: nem elég hálát adni! Az emberek mit látnak abból, aki vagyok, amit teszek, ahogyan élek? Hogyan élem meg az Isten iránti hálám? Mi fakad ebből?

Elgondolkozok azon, hogy a hálaadás egy szint. A következő már a tettek mezeje. Meglátogatni egy beteget, segíteni az elesetten, kitakarítani egy idős otthonát, felvállalni az imaharcot a szenvedélybetegséggel küzdőért, kitartóan bátorítani a depresszió árnyával hadakozó barátot, mosolyt osztani a közönyös, belefásult világban, vagy együttérezni és segíteni a beteg gyermekét egyedül nevelő édesanyát. Sokszor olyan kevés dolog is olyan sokat jelenthet valaki másnak. Ma mi lesz az a kevés?

3.       Újabb mozaik. Minden reggel egy kocsinyi gyereket szállítok iskolába. A balesetem után igyekszem nem elfelejteni, hogy a sokkilométeres úton imában kérjünk oltalmat; de, ha pörgő roham miatt el is felejteném, kicsi, hűséges imatársaim gondoskodnak, hogy friss legyen a memóriám. 🙂 Amikor beülnek reggelente az autómba, magamban hálát adok értük, az imatársaimért! Sokszor elszégyellem magam, hogy – kiváltképp az egyik tízéves – mennyire hálás tud lenni mindenért! Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…..napi leckém ez is…

4.       Életem során többször is jártam a halál völgyében. Szerető emberek hervadását és elmúlását végigkísérni úgy, hogy támasz legyél, nem kis erőpróba. Aztán jártam a saját sötét völgyemben is; nem is egyszer. Mostanság, amikor egy-egy rövidebb út vezet át a völgyön, hálát adok, hogy van szabadítás, van Szabadító! A múltból erőt merítek, és reménységet a jövőre nézve.

„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Jeremiás Siralmai 3,21-23

Tanulom, hogy örüljek és hálás legyek minden apró örömért, és hogy Isten számára életem sötétségei világosság tudjanak lenni!

Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.” Zsoltárok 139, 12

Van, hogy a hálaadás útján el-elcsüggedek, meglankadok. Aztán Isten egy újabb hálaokra irányítja a tekintetem. Ha hálás vagyok, áldott leszek, s nemcsak én, hanem áldott lesz házam népe is!

Megéri hálásnak lenni, hálásan élni!

Ui. A cikk elkészülte utáni vasárnap gyülekezeti alkalom. Elhomályosult szemmel hallgatom, amint két hajdani mosolyklubos lány tanúbizonyságot tesz a hitéről. Ülök a padban, és parttalan öröm árad bennem.

„Gondoltad volna, hogy pár év múlva a kis visszahúzódó Sára ilyen örömmel és szenvedéllyel fog majd beszélni egy egész gyülekezetnek a hitéről, az Istennel való járásáról? Vagy hogy Boró szavai majd arról beszélnek, hogy elköteleződni áldás az Isten útján? Hála, Uram!”

Ezért minden gyerek- vagy fiatallal foglalkozó munkásnak üzenem ma is:

Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. 1Kor.15,58b.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s