Amikor nem gondoltam…

Már kezdtek cseperedni a Bálint fiúk, amikor valami különleges történt.

Egy ideje már árgus szemekkel figyeltem őket nap mint nap, hogy mikor térnek már meg. Apjuk lelkipásztor, anyjuk gyermektanító. Kellene, illene, sürgős lenne. Netalán presztízskérdéssé is lett nekem? Nem tudom, de emlékszem: szorongtam, imádkoztam, és figyeltem. Őket. Mikor kel már ki a sok jó mag? Vajon piszkáltam is néha a talajt, hogy lássam: csírázik-e valami? Ekkor került sor Marosvásárhelyen egy vasárnapi iskolai tanítók konferenciájára. Hogy mi volt a főtémája az előadó szolgálatának, azt már nem tudom, mert én leragadtam azoknál a mondatoknál, amit úgy éreztem, Istentől való üzenet épp nekem. „Ne a gyermekekre fókuszolj, hogy mikor térnek már meg, hanem legyen gondod magadra mint tanító, mint szülő. Te vigyázz a te saját lelkületedre. Isten majd gondot visel az ő megtérésükről.” Isten szólt hozzám, hallható, félreérthetetlen emberi szavakkal.

42861602_1050351355133189_8518776127890653184_n

Rögtön eszembe jutott néhány jelenet. Mielőtt 16 évesen megtértem, nagyon ideges természetem volt. Isten csodája volt a változás bennem. Eltelt jó 15 év, és azt a mondatot, hogy „ideges vagyok” nem ejtettem ki a számon. Aztán amikor az amúgy sem könnyen kezelhető három Bálint csemete vezéregyénisége egyre inkább nyilvánvaló lett, hát néhányszor jól becsaptam a konyhaajtót. És láss csodát: néhány hét múlva a nagyobbik fiúnk is épp úgy csapta be az ajtót, ahogyan én. Csak egyszer kellett meglássam ezt, s tudtam, hogy a haragom kezelését tőlem fogják megtanulni fiaink. Soha többet nem csaptam be ajtót. Őket sem láttam ajtót csapdosni.

Aztán arra is vigyáztam, hogy egy dolgot csak egyszer vagy kétszer mondjak el nekik. Az Ige tanított így. „Hanem legyen a ti beszédetek: úgy, úgy; nem, nem. Ami, ezen felül van, a gonosztól van”- tanított az Úr Jézus a Hegyi beszédben. Egyszer vagy kétszer mondjak el dolgokat, egyszer vagy kétszer adjak véleményt. Ha többször mondok egy dolgot, félő, hogy a gonosz használja fel még azt is, ami jó. Ne unjanak rám fiaim. Ne fecsegjek. Ne legyek szószátyár, ne szaporítsam a szót hiába. Hisz ha egyszer elmondtam, jól tudták véleményemet arról a dologról. Vigyáznom kellett arra is, hogy ne oktassam ki minduntalan őket. Sokszor, ha egy helyzetet elmeséltek, nem azt várták, hogy elmondjam, mit kellett volna tegyenek, hanem egyszerűen abban a helyzetben bátorítást sóvárogtak gyermekeink. Csevegésük csak a társalgásomat igényelte, nem a véleményemet. Nagyon sokszor elhagytam, oldják meg konfliktusaikat, rendezzék kapcsolataikat önállóan. Nőjenek nagyra, hogy amikor majd megtörténik a szerepcsere, ők lesznek támaszaim, akkor majd bátran merjem rájuk bízni magamat.

Ma úgy látom, legtöbbet akkor tettem értük, amikor természetesen éltem, mertem önmagam lenni. Hadd beszéljenek most helyettem ezek a csodálatos szavaik:

„Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, megetettél egy kóbor cicát. Ebből megtanultam, hogy szép dolog, ha gondoskodunk az állatokról.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, a kedvenc sütimet készítetted el. Megértettem, hogy az életben az apró dolgok is válhatnak különleges ajándékká.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, éppen imádkoztál. Ebből megtudtam, hogy van Isten, akivel bármikor beszélhetek, és megtanultam, hogy bízzak benne.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, ebédet főztél, és elvitted egy beteg ismerősünknek. Ebből megtanultam hogyan gondoskodjunk egymásról.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, idődet és pénzedet olyan emberekre szántad, akik rászorulnak. Megértettem, hogy akiknek többjük van, adniuk kell a sajátjukból azoknak, akiknek kevesebbjük van.
Mikor nem is gondoltad, hogy észreveszem, jó éjt puszit adtál. Ebből megéreztem, hogy biztonságban vagyok, és szeretsz engem.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, könnyek szöktek a szemedbe. Megértettem, hogy az életben érhetnek fájdalmas dolgok is, és nem baj, ha ilyenkor sír az ember.
Mikor nem is gondoltad, hogy látom, hogyan gondoskodsz rólunk, elhatároztam, hogy én is megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni másoknak.
Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, mindvégig láttalak. Szerettem volna így szólni: Köszönöm, hogy láthattam mindazt, amiről te nem is gondoltad, hogy látom.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s