Szülők szeptemberben

– gondolatok a gyermekek tanulási motivációjáról

„Kiskoromban én is alig vártam, hogy iskolás legyek. Akkor még azt hittem, iskolásnak lenni valami nagyon jó dolog” – mesélte nekem egy ötödikes fiú, miközben együtt tanultunk. Sokan vannak így vele – hümmögtem megértően én is.

Hol van már a hatévesek szeptemberi lelkesedése, akik örülnek annak, hogy „nagyok” és iskolások? A felmérések is megerősítik személyes tapasztalatunkat, miszerint a tanulási motiváció az általános iskolában a legmagasabb, aztán harmadik és hatodik osztály között csökkenni kezd, és egyre alacsonyabb szintet mutat a középiskolai évek alatt.

42421107_520675255046365_5552709766683295744_n

(Forrás: expertbeacon.com)

Szülőkként ezt elég fájó látni, hát tenni szeretnénk ellene valamit. Ám helyettük nem tudunk tanulni, a jegyeket nem mi osztjuk, és a tanárokat és az osztálytársakat se mi válogatjuk össze nekik, így egyértelmű, hogy ezen a területen háttérmunkások vagyunk. Hátvédek, edzők, jutalmazók, akik a háttérben is óriási befolyással bírunk: nagyobbal, mint tanáraik, társaik.

Ha segíteni akarunk, fontos megértenünk mi történik gyermekeinkkel az iskolában, mit gondolnak magukról, tanáraikról, a tananyagról, a többiekről, mert ez adhatja kezünkbe a kulcsot a segítségnyújtáshoz. A tanulási motivációnak három összetevő eleme van: az önbecsülés, a kíváncsiság és a társas motiváció.

Iskola előtt is rengeteget tanultak gyermekeink – most azonban minősítést kapnak teljesítményükre. Innentől kezdve önbecsülésük összekapcsolódik jegyeikkel, másokhoz hasonlítják magukat, és következtetéseket vonnak le, amelyek nem feltétlenül helyesek. Figyeljünk rá, hogy alakul önmagukról alkotott véleményük! Figyeljünk jól, amikor érzéseikről vagy gondolataikról beszélnek. Egy-egy panaszos megjegyzés sokat elárulhat: „engem nem szeret a tanci, mert sok hibám van – nem vagyok jó matekból stb.”. Gyakran szorongás társul ezekhez a gondolatokhoz, amit okosan megközelítve oldani tudunk. Gondoskodjunk róla, hogy sikerélményeik legyenek a gyerekeknek (igen, a 7-es vagy 8-as is lehet siker, amennyiben ez fejlődést jelent), és a befektetett munkát és a fejlődést értékeljük teljesítményként. A kudarc, a rossz jegy nem motivál, mint ahogy a félelem is rontja a teljesítményt. Jézus példázatában is ezt látjuk: a három talentumot kamatoztató szolga is „jól van, jó és hű szolgám” dicséretet kap, nem csak az öt talentumos.

Minden gyerekre jellemző a kíváncsiság, a felfedezés vágya, de érdeklődési körük nem azonos. Használjuk ki természetes kíváncsiságukat, „adjunk lovat alá”, mert a megértés, felfedezés örömet ad, és erősíti a kompetencia érzését. „Ezt már tudom, ezt meg tudom csinálni” – fontos mérföldkövek. A gyerekek akkor veszítik el érdeklődésüket, ha úgy érzik vagy gondolják, hogy semmi haszna annak, amit tanulniuk kell, nincs köze az életükhöz. Hozzuk mi közel hozzájuk a tananyagot, ha az iskola ezt elmulasztja. Mi értelme verset tanulni?; Hol használjuk fel a képletet? –  jogos kérdések, adjunk rá érdekes, gyakorlatias válaszokat! Ez a mi „házi feladatunk”, ne legyünk restek elvégezni, felkészülni rá.

Szintén kapcsolódik a tanuláshoz a társak elfogadása és elismerése iránti szükséglet. A „társak” először a szülőket és a tanítókat jelenti, később barátaik elismerése, helyeslése is sokat nyom a latba. Fontos emlékeznünk rá, hogy gyermekeink a mi elismerésünket és kedvelésünket akarják elnyerni. „Apukám mérges lesz, ha megtudja, hogy rossz jegyet kaptam” , „a tanító néni megdicsért”, „csak engem szidott meg, pedig nem csak én csináltam” – ezek a megjegyzések a kapcsolatokról szólnak. A szülőkkel való jó viszony a legmeghatározóbb a tanulási motivációt tekintve – a kamaszoknál is. Ez nagyon jó hír nekünk szülőknek, hiszen úgy látszik, először mégiscsak nekünk tanulnak, csak azután maguknak. A gyermekeinkkel ápolt jó viszony akkor is nagyon fontos, ha a gyerek úgy érzi, a tanárok őt nem értékelik vagy nem méltányosak vele, illetve ha az iskolatársai között nem talál barátra, vagy bántalmazzák. Amikor a gyereknek kapcsolati problémái vannak (család, barátok, tanárok), nagyon nehéz az iskolai feladatokkal, jegyekkel törődnie. Ha a tanulásban elakadás van, nézzünk a dolog mögé, keressük meg az okát, hogy segíteni tudjunk.

Talán meglepő, de azok a gyerekek, akik valamilyen tanulási nehézséggel küszködnek, jóval motiváltabbak, mint átlagos társaik, jobban akarják a sikert, keményebben küzdenek. Néha azt gondoljuk egyik vagy másik gyermekről – néha önmagunkról is– hogy hátránya leküzdhetetlen, kudarcra van ítélve. Pedig ez a feltételezés, ez az „azt hiszem…”, ez a lemondás árt a legtöbbet.

Hívő emberekként tudnunk kell és nem csak elméleti szinten, hogy a szeretet csodákra képes. Isten szeretete tette lehetővé a szűztől születést, a vízen járást, a feltámadást… amíg szeretetünk az isteniből táplálkozik, szintén képes a lehetetlenre. Érdekessé tudja tenni az unalmas tananyagot, elérhetővé távoli célokat, reményt ad és vigasztalást elkeseredett, fáradt csemeténknek. Szeretetünk a hátvéd, amiről az írás elején beszéltünk. Ha pedig úgy érezzük, hiányzik a bölcsességünk hozzá, ígéretünk van rá, hogy szemrehányás nélkül kapunk Istentől.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s