Vissza Babilonba

„Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát…” Dániel 1,8a

A szeptemberi közegváltás igazi kihívás lehet olyan gyermekek számára, akik már valamennyire ismerik a Szentírást, és hűséges tagjai valamilyen gyülekezeti csoportnak, ahol egészséges, pozitív lelki légkört élvezhetnek. Miután egész nyáron keresztyén szülők, nagyszülők, barátok társaságában lehettek, és még egy áldásos táborban is részt vehettek, visszatérni az iskolapadba tisztátalan ajkú osztálytársak, hitetlen tanárok közé és egyes bibliaellenes leckékhez, lehet, nagyobb nyomást jelent ez számukra, mint gondolnánk.

41303835_937432469780367_1379796494818738176_n

(Forrás: https://imotskenovine.hr)

Egy Dániel nevű fiatalember is hasonlóan érezhette magát a babiloni iskolába való kényszerített bejegyzésekor, mivel az a légkör, társaság és tananyag szöges ellentétben volt azzal, amiről ő szívében rendíthetetlenül meg volt győződve. Sajnálatos helyzetére reagálva Dániel nem a múlton sopánkodott, nem szállt szembe iskolájával, hanem egyszerűen elhatározta, hogy nem szennyezi be magát, sőt nyitott marad az Isten által felajánlott lehetőségekre.

Imádkozzunk ezúttal azon gyermekekért, akik nem csak a tanulás végett gondolnak vonakodva az iskolakezdés dátumára, hanem azért is, mert tartanak a közegváltástól. Kérjük Istent, hogy őrizze meg szíveikben mindazt, amit a nyár folyamán megtanultak és megtapasztaltak, hogy a maguk módján ők is határozottan ellenálljanak a kísértéseknek, nyájszellemnek, csoportnyomásnak. Legyenek bátrak, és fogadják ők és szüleik is szívesen azokat a lehetőségeket, amelyek által pozitív hatást gyakorolhatnak környezetükre. És kérjünk különleges oltalmat és sok-sok megerősítő élményt azoknak, akik a nyár folyamán adták át életüket Krisztusnak!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s