Hogy jól kezdődjön az újabb (tan)év!

Az iskolakezdő időszak egy izgalmas, kihívásokkal teli periódus gyerek és felnőtt számára egyaránt. Nem beszélve a gyermekmunkásokról. 🙂

Az új, sulis élet új barátságokat hozhat és a régiekkel való találkozás örömét; ám a megváltozott napirend és élethelyzetek küzdelmes, erőpróbáló pillanatok elé állít(hat)ják a kis csemetéket.

Ha lelki szemeimmel listázom őket, (fel)vonulnak előttem, mint akik úton vannak; út, melynek végső állomása az örökkévalóság. Ám nem mindegy, hogy hogyan járják végig ezt az utat. Ebben szeretnék számukra támasz és iránymutató lenni.

Feladatomnak tartom- egész évben-, hogy „helyes fókuszba állítsam a gyerek szemüvegét”, amelyen keresztül szemléli önmagát, a világot, a sulit, a barátait.

Vágyam az,

hogy megláttassam vele, hogy a tanulás öröm és felelősség;

hogy nincs egyedül;

hogy az, akinek teremtette az Isten, a képességeivel, a talentumaival egy tökéletes mestermű része, határozott céllal e világban;

hogy megerősítsen abban, hogy élje meg és vállalja fel hitét az iskolai környezetben, a társai és tanárai előtt;

hogy félelmeit győzze le;

hogy legyen áldássá mások számára;

hogy járjon közbe másokért, azzal a tudattal, hogy őérte is közbenjárnak;

hogy eldöntse, mi a helyes prioritás;

hogy növekedjen az Istennel való kapcsolatában.

Hogy miként tehetem ezt, sorjázzon itt néhány évkezdő ötlet, amelyet bátran lehet alakítani, továbbgondolni, és csoportra szabni.

1.       Imafal építése:

Bevonhatjuk az egész gyülekezetet vagy maguk a gyerektanítók lehetnek az „építők”.

Listázzuk a gyerekeket; megkérjük a szülőket, hogy osszanak meg 2-5 imakérést a gyerekre vonatkozóan. Abban az esetben, ha az egész gyülekezetet be szeretnénk vonni: ezeket a kéréseket a gyerek nevével kifüggesztjük a gyülekezeti táblára, és  a következő alkalmon bárki elvehet egy vagy több imakérést, ésállalja, hogy imafalalt épít a gyerek köré. A közbenjárás idejét is gyakorlatias meghatározni: 1 félév vagy teljes iskolai év. Figyeljünk, hogy minden gyerekért imádkozzon valaki.

Tapasztalati tény, hogy akiért közbenjárunk, sorsát szívünkön fogjuk viselni, így az év során „pátyolgatni” fogják a lelki gyermeket az imaőrállók.

Ha  gyerekmunkásokként „építjük a falt”, kijelöljük magunk közt a gyerekeket, hogy kikért imádkozunk.

A gyülekezetünkben olyan formán is gyakoroltuk az imafal-építést, hogy táblázatban fel volt tüntetve az összes gyerek, a rájuk vonatkozó imakérés, hónapos beosztásban. Kevesebb gyerek esetén heti felosztásban is kivitelezhető.

2.       Hasznos igeversek

Szülők és gyerektanítók számára összeállíthatunk egy sor igeverset, amelyek segítségével imádkozhatnak a gyermekekért az év során. Fóliázhatjuk, majd az iskolakezdés előtti vasárnap kiosztjuk.

3.       Lelki táplálék

Nehéz helyzetekben, félelem vagy öröm közepette egy-egy igevers gyógyít, felüdít, táplál.

A testi elemózsiával egyetemben miért ne táplálnánk a gyerekeinket ily módon is?

Készítsünk egy listát olyan igeversekről, amelyeket a kis uzsidobozba vagy tolltartóba lehet csempészni. Kinyomtatva vagy elektronikusan eljuttatjuk a szülőkhöz.

4.       Készítsünk iskolatáska-kártyákat, amelyre 1-1 bátorító igeverset írunk.

5.       Imaséta

Imaséta közben nagyszerűen reflektálhatunk a vakációs időszakra, és bizalommal tekinthetünk előre az előttünk álló iskolai évre. A blogon található  egy nagyszerű példa kidolgozott imasétáról Virág Angéla tollából.

https://kids2jesus.blog/2017/09/10/iskolakezdo-imaseta/

6.       Az első gyerekklubos alkalmat gyerek-szülő alkalommá tehetjük: hívjuk meg a szülőket! Képzeljünk el olyan játékokat és aktivitásokat, amelyekben a gyerekek és szülők együtt vehetnek részt. Családi fotózást is megszervezhetünk, sulikezdős dekorral.

A tanítás célzottan „iskolakezdős” tematika legyen (erről bővebben egy későbbi post-ban), majd közös ebéddel vagy vacsorával zárhatjuk az alkalmat.

7.       Megszervezhetünk egy 5- 8 órás imaalkalmat, amelynek során a gyülekezet 15-2o perces időközöket felvállal, hogy imádkozik ez új iskolai évért és a gyerekekért, a pedagógusaikért, valamint a gyerektanítókért.

8.       Filmest

Az iskolakezdést megelőzően filmestet szervezhetünk a gyerekeknek. Szabadtéri vetítés, a kisgyermekek számára egy-egy doboz, amibe beleülhetnek, nagy kaland.

39992314_330909770808540_3304008771902111744_n

(Forrás: pinterest.com)

Olyan filmet válasszunk, ami segít a beveztőben listázott keresztyén szemlélet kialakításában. A filmet feldolgozó beszélgetés követi, és különböző, filmmel kapcsolatos tevékenységeket találhatunk ki.

9.       Iskolakező csomag

Idén iskolakezdő csomagot szándékozok összeállítani az egyik csoportomnak, és kiosztani az első alkalmon: lesz benne tanfelszerelés,  egy pár saját készítésű igekártya és könyvjelző, amelyet használhatnak az év során, és amelyek a bevezetőben tárgyalt igazságokat erősítik.

A bibliai lecke pedig Az iskolatáska üzenete lesz (majd keressétek a blogon).

10.   Mi lenne, ha a természet lenne a helyszíne az idei iskolai év első gyerekalkalmának? Kirándulás keretében vagy a közeli parkban bibliai kincskeresőt gondolhatunk ki: sok igeverssel, természetesen kincsként az igeverseken kívül tanfelszereléssel.

Áldott évkezdést kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s