Tinédzserek mentora 3.

Példaképeik legfőbb kihívásunk 2.

Visszatérve életkorodhoz: előnyben részesülsz, ha huszonéves, harmincéves vagy, de csak akkor, ha hajlandó vagy belevetni magad világukba, ha megadod az árát. Középkorú, sőt, nyugdíjas korú is lehet tinitanító, még inkább tini mentora: azért, mert nagyon szomjasak az emberi kapcsolatokra, a vezetőkre, valakire, aki „foglalkozzon” velük. Biztos, hogy nyugdíjasként, még középkorúként is sokkal nagyobb erőfeszítést igényel majd tőled megtanulni és lépést tartani nyelvezetükkel, internetes világukkal, nehezebb lesz elfogadtatnod magadat velük, de lehetséges! Ha hajlasz, ha megadod az árát! Láttam-e már ilyet? Abszolút! Szinte hihetetlen látvány! És az még hihetetlenebb, hogy mennyire meg tudja fiatalítani az embert! Öregebb lélekben az a huszonéves, aki morcosan, kockafejjel fut önös céljai után, mint az az öreg bácsi, aki a focipálya szélén drukkol egyik vagy másik focicsapatnak, vagy az a nagymama, aki a tinilányokkal ül körben, és beszélget mindenféléről. Erre én vagyok az egyik példa: elismerem, hogy furcsa gyermek voltam, (a furcsaság mondjuk egész életemet végigkísérte eddig, és erre nem vagyok valami büszke, mert sajnos sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy megértsem a „normális” gyerekeket, tiniket), de azért úgy gondolom, hogy bizonyos fajta nyitottság nemcsak a furcsa tiniknél jelentkezik, hanem úgy általában az ott van a többiben is, a fiatalság velejárója: ha a tinik nem tudnak nyitottak lenni, akkor kicsoda? – (bár ennek ellentéte is igaz: ha a tinik nem zártak, akkor kicsoda? LOL) – egyik legfontosabb mentorom öreg nagynéném volt, akinek sosem volt gyermeke, s nyugdíjas korára volt elég ideje (mondjuk a gyerekekre akkor is volt ideje, amikor fiatalabb volt) – órákat töltött velem beszélgetve mindenféléről – politikáról, misszionáriusokról, a régi időkről, családjáról és az én családomról, könyvekről és a Bibliáról, Istenről és a vele való kapcsolatunkról, illendőségről, öltözködésről, fiúkról és lányokról, szerelemről… Imádkoztunk, létrára másztunk, pulykát és csibét kergettünk, főztünk, virágot szedtünk, mosogattunk, sepregettünk, és sejtelmes, délutáni fényben ücsörögtünk „csak úgy” a nyári konyhájában. Mindezt úgy, hogy városi puhányként nemcsak bogaraktól, de a libától is féltem, s legkevésbé sem érdekelt általában sem a kertészkedés, sem az öregek világa. De mindig volt ideje rám, mindig örült annak, ha láthatott, sosem panaszkodott, ha csak úgy megjelentem a házában. Elérhető volt és nyitott a valódi kapcsolatra. Ez a kettő pedig elég. Nem mindenkinek! De nem is kell, hogy mindenkinek az legyen! Találd meg azokat a tiniket, akikkel találtok, akik elfogadnak, és akikkel talál a szó, akikkel valódi kapcsolatot tudsz kialakítani! Nemcsak a mennyiség fontos (az is, persze! J – minél több tinivel oszd meg az evangéliumot! – százzal, ezerrel, hajrá!), hanem főként a minőség: legyen az kicsi csoport, de azokkal aztán igazán tudj mélyre menni, azokban hagyj életre szóló nyomot! Érdekes módon, míg sok tini lázad szülei, vagy szüleihez hasonló korú felnőttek ellen (tanárok, gyülis tagok, az „öregek” ellen), nem feltétlenül ennyire elutasító nagyszülei, dédszülei korosztályával szemben (a mamik, taták ellen). Lenéző – igen. Megvetően mosolyog – talán. Fintorog vagy az elején unatkozásra készül fel – meglehet. De ez nem feltétlenül lesz így hosszú távon, és sokszor nagy előnyt jelent már csak az, hogy nem ellenszenvesek irányodban, ha nagyi vagy papa vagy – a változás igenis beállhat a kapcsolatotokban! Egyszerűen csak talán több munkát, időt igényel, nagyobb csindaratta, felhajtás szükséges hozzá. Vagy több csend, hosszabb hallgatás, ücsörgés a forgó világban. Tinitől függ ez is.

AA032300

A tinikorral járó jellegzetes kihívásokon kívül rengeteg dolgot említhetnék még meg, de most azt említem, hogy az információ korát éljük: a tinik egyszerre „tudnak mindent” és „semmit se tudnak”. Miért?

Azért tudnak mindent, mert csak egyetlen gombnyomásra van tőlük az, hogy valamit megtudjanak – szóval nagy kihívást jelent az, hogy légy jól, részletekbe menően informált, ugyanakkor pedig érdekes témákat vess fel. Mert ha nem vagy jól informált, telefonjukon egyetlen kattintással meg tudnak cáfolni, másrészt pedig ha nem tudod felkelteni érdeklődésüket témáiddal, telefonjukon ugyancsak egyetlen kattintással keresnek maguknak valamit, ami nem untatja őket, s ezzel búcsút is mondhatsz a lehetőségnek, hogy bármit is taníts nekik.

Azért „nem tudnak semmit”, mert az információ kora magával hozza azt, hogy a hosszú távú memóriájuk meglehetősen hiányos – rövid távú memóriára „szakosodtak”. Ez egy általános probléma a mai gyermekek és fiatalok tanításában és nevelésében: az információk hosszú távú tárolása. Ismételj, taníts keveset, de azt jól, s fókuszáld a figyelmüket – csak így hagyhatsz maradandó nyomot bennük. Figyeld csak meg: talán sosem tanítottak annyit az iskolákban, mint amennyit tanítanak ma, mégis egeket veri a funkcionális analfabetizmus (vagyis az a probléma, amikor egy személy, bár ismeri a betűket, tud írni és olvasni, mégsem képes bonyolultabb szövegek megértésére, arról nem is beszélve, hogy hosszabb fogalmazás, cikk, textus írására vetemedjen – egyszerűen nem érti a hosszabb, kissé bonyolultabb szövegeket). Nemcsak, hogy az auditív tanulás nagyobb kihívást jelent a mai fiataloknak, mint a vizuális, hanem a textus formájú vizuális eszközöket szinte teljes mértékben kiszorítja a mozgóképé – vagyis nem olvasnak, hanem hosszabb és rövidebb videókat néznek. Ugye, nem mondtam ezzel semmi újat? De mit kezdjünk ezzel? Most azt hiszed, azt fogom mondani, könyvmolyként, hogy kézzel-lábbal harcolj ellene! Saját bőrömön tapasztaltam, hogy fölösleges, sőt, negatív hatása van annak, ha így teszel!

Bátorítanálak, hogy harcolj ez ellen, (melyik pedagógus mondaná, hogy ne harcolj?), de ne annyira, hogy figyelmen kívül hagyd a lehetőségeket, amiket a vizuális tanítási eszközök magukban rejtenek: öleld át ezt az óriási lehetőségeket rejtő médiumot, és ragadd meg teljes mértékben azt a potenciális pozitív hatást, amit magában rejt, annyira, amennyire csak bírod! Gyűjts apróbb videókat, filmjeleneteket, amiket beépíthetsz a tanításodba, és a közös filmnézésnek is még mindig sok jelentőséget tulajdonítok. Bár mind tudjuk, hogy túl sok időt töltenek képernyők előtt, mégis jó dolog ez: ha utána megbeszélitek, s játékokat tudsz a film köré építeni! Készíts kérdés-cetliket, ha van segítőd, bontsd őket csoportokra, s kisebb csoportokban beszéltesd őket. Készítsd fel őket arra, hogy minden apróságot meg kell figyelniük a filmben, s esetleg kvízszerű versenyt is rendezhetsz. Ha jó a film, főleg, ha olyan értelmezéseket enged meg, amivel a Bibliára tudod terelni a szót, mélyebb nyomot fog ez hagyni bennük, mintha húsz perces kiselőadást tartanál nekik Jósiás fiatal királyról. (Bár fontos, hogy ne engedj egyetlen vasárnapi iskolai vagy klubos alkalmat sem úgy elrepülni, hogy nem nyitottad ki a Bibliádat előttük, s nem beszéltél valamiről belőle, ami fontos neked – ugyanis ez a célod, nemde, hogy Istenre vond figyelmüket?) Ugyanakkor az ízlésüket is csiszolod kiválasztott filmjeiddel: talán jobban figyelik azt, hogy te miket nézel, te mivel töltöd ki szabad képernyős-idődet, mint ahogy te figyeled őket, s lesz olyan majd, aki utánozni fog, ha megkedvel: elkezd másfajta filmeket nézni, olyanokat, amiket te. Csak azért, mert tudatosan vagy tudatalattiban, példaképe lettél. Itt azzal is tanítasz, amiről nem tudsz: felvetnek például egy bizonyos sorozatot, s te elismered, hogy nem láttad, de láttad az előzetest vagy olvastál cikket róla, s megvan a véleményed. Ebből több következtetést vonnak le rólad, mintha fél órát prédikálnál nekik arról, hogy milyen az istenfélő ifjú a Zsoltárok szerint. S minél több időt töltesz el velük az elején úgy, hogy az ő vizuális világukhoz hajolsz közel, annál inkább fogod tudni hajlítani őket magadhoz, és a Biblia textus-világához, míg végül meg fogod tudni ragadni a figyelmüket hosszabb ideig is egy-egy mélyebb Biblia-tanulmányozásra, s rá tudod majd venni őket arra, hogy egyik hétről a másikra elolvassanak egy-egy hosszabb részt a Bibliából. (Meg tudnak lepni nagyon: hiszed-e vagy sem, ha ráveszik magukat, egy nap alatt egy egész könyvet is el tudnak olvasni a Bibliából.) Lépésről-lépésre haladva vezetheted őket mélyebbre és mélyebbre a Biblia szövegében. De ha egyből letorkolod őket azzal, hogy itt márpedig semmi film nem lesz, s hogy miért nem hoztak magukkal Bibliát, akkor a két külön világ nem tud találkozni, nincs hely az egymáshoz való közeledésre – ha te nem hajolsz hozzájuk, ők sem fognak hajolni hozzád. Lehet, hogy eljönnek majd az alkalmakra, többfajta okból kifolyólag, de neked nem ez a célod – ez csak a legelső lépés. Ne feledd: mentoruk akarsz lenni! (Itt megjegyzem, hogy teljesen másfajta kapcsolatot engedélyez egy tanári szerep, mint amilyet egy klubos tanító szerepe. Egy irodalom tanár szerepe és célja más, mint egy vasárnapi iskolai tanítóé, más a közeg, más a felelősség és feladat is, ami meghatározza azt, hogy milyen mértékben tudnak egymás felé hajolni a felek, és azt, hogy a keresztény tematikát és értékrendszert milyen időmennyiségben tudják átadni.)

Ehhez pedig odáig kell eljutnod, hogy engedik neked megtalálni a keskeny ösvényt, vagy utat vágni „lelkük bozótjában” a szívük központjáig, oda, ahová nem sok embernek van út. És nemcsak egyszer, hanem mondjuk vissza-visszatérő zarándok leszel ott. Aztán behívnak egy teára a nappaliba. Aztán folyamatos látogató leszel, akit éjszakára is marasztalnak. De ne állj meg itt! Vedd rá őket, hogy az ösvényt építsék ki neked jó főúttá, hogy mindig könnyen megtaláld oda az utat, s akkor is elmehess oda, ha vihar tombol. Aztán jöjjön az autópálya: teljes gőzzel érkezhess hozzájuk perceken belül, s legyen neked odabenn egy kis szobád. S miközben vágod a bozótot, s építik a szobát, ők is vágják a te bozótodat, s te építed nekik az ő szobájukat benned. Kábé így képzelem ezt el – ha mentora leszel egy tininek, benned is minden megváltozik. Észre sem veszed, s az, aki voltál, megszűnik, s átveszi helyét az a személy, akire a tininek szüksége van. Én például borzasztóan introvertált személyből észrevétlenül váltam olyanná, akiről azt hitték idegenek, akik csak épp akkor találkoztak velem, s nem ismertek azelőtt, hogy teljesen extrovetrált személy vagyok. A régi énem nem ismert volna magamra. Szerintem azonban Istennek mindvégig ez volt a célja velem, de ezt nem tudta másként elérni nálam, csak a tinikkel. 🙂

(Folytatása következik… 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s