A gyermekek keresztes hadjárata

avagy a keret, amit gyerekeinknek hátrahagyunk

Isten az idők kezdetén megteremtette az ember számára az életteret: levegőt, hegyeket, vizeket. Aztán ezen a kereten belül elhelyezte őt, mint teremtése koronáját. Minden ember gyermekként beleszületik ebbe a keretbe, s míg él, formálja azt, majd hátrahagyja a következő nemzedéknek. Minden ember módosít valamit ezen a kereten, épít valamit: ki hidat, ki alagutat, ki házat. Vannak, akik koruk szellemiségét alakítják, azt a szellemi keretet, amelyben felnő a következő nemzedék.

31531258_1677363972300752_2173519443395608576_n

1212-ben Európát bandukoló gyermekseregek szelték át. Már 15 évvel azelőtt II. Orbán pápa lelkes prédikációi nyomán rengeteg ember elindult Jeruzsálem felé. A tét nagy volt: szent háborúban felszabadítani a muzulmánok által bitorolt szent helyeket. A jutalom kecsegtetőnek tűnt: minden bűn alól való feloldozás, adómentesség a család számára, felmentés az életfogytiglani szabadságvesztés alól. A gyermekek ezt hallották naponta otthon, a templomban, az utcán. Látták a díszesen öltözött vagy rongyosan vonuló kereszteseket. Hallották a kudarcok híreit is. Ekkor egy István nevezetű Vendome (Franciaország) környékén élő pásztorfiú azzal állt elő, hogy ő Isten küldöttje, s hogy hivatása ártatlan gyermekeket vezetni a szent háborúba. Azt hirdette, hogy a felnőttek bűneik miatt veszítették el a harcokat. Azt hitték, hogy hitükre megnyílik előttük a Földközi-tenger, és száraz lábbal mennek át a tengeren Jeruzsálemig. De amikor Marseillaise-be értek, új Mózesük hiába csapta botjával a tengert. Élelmes kereskedők elszállították őket, de nem Jeruzsálembe, hanem Tuniszba, és eladták őket rabszolgáknak.

Németországban egy tízéves kisfiú vezetése alatt kb. 20.000 gyermek gyűlt össze. Az olasz tengerpartra vonultak, de sohasem látták meg Jeruzsálemet, szinte mindannyian elpusztultak. A történészek szerint összesen 100.000 gyermek vehetett részt ebben a tragédiában, s csak hírmondóként tért vissza néhány. A legtöbb szülő elkeseredetten próbálta visszatartani gyermekét, de nem lehetett. A felnőttek által jól megszerkesztett keret működött, s az érzékeny gyermeklelkek naivitása tragédiába torkollott. A felnőttek eszméje gyermekek rögeszméjévé vált. Az elvetett mag megfogant, és óriásivá nőtt. A folyamatot nem lehetett visszafordítani.

Amerikában az 1844. évet meghatározta az Úr Jézus visszajövetelét várók feszültsége. Két dátumban is megjelölték a napot, amelyen az Úr Jézus visszajön. Emberek ezrei számolták fel gazdaságukat, adták el házaikat, költöztek sátrakba a hegytetőkre. Fehér ruhába öltözve várták az Úr Jézust. Bostonban ilyen hirdetések voltak olvashatók: „Mennybemenetelre alkalmas fehér ruhák legújabb divat szerint, igen olcsó áron kaphatók”. Írott nyoma maradt, hogy 6–8 éves gyermekprédikátorok hirdették pátosszal a közeledő világvégét. A csalódás után lett belőlük útjavesztett felnőtt. Mennyire manipulálhatók az ártatlan gyermeklelkek!

Itt Erdélyben is a hetvenes évek elején erőteljesen felcsendült a hír: az Úr Jézus nagyon hamar el fog jönni. Alulírott, mint frissen megtért tizenéves gyermek, abba akartam hagyni a középiskolát. Hisz akkor már nincs szükség oklevélre, szakmára! Édesapám seprűnyeles dorgálása bírt jobb belátásra, s aztán még sokáig tanultam, magam hasznára és az Úr népének áldására. Naiv voltam és hiszékeny.

Minden felnőtt, szülő, lelkipásztor és gyermekmunkás tanítása, gyakorlati életvitele által keretet nyújt a környezetében élő gyermekek számára. A fogékony gyermeklélek ebben nő fel. Akarjuk vagy nem, hatással vagyunk rájuk. Ez évek múltával hatványozottan érvényesülhet. Sokszor nem tudjuk, hogy egy elhintett eszméből idővel milyen ferdeségek keletkezhetnek, – ahogy II Orbán pápa sem gondolta, hogy eszméi közel 100.000 gyermekéletet követelnek majd.

A folyamat fordítva is működik: lazítás esetén fokozatosan minden korlát elvész. Egy példa: a reformáció felvilágosított a szentségek hiábavalóságáról (pl. szent eukarisztia, szent liturgia, a szentek tisztelete), de manapság néha mindent profánként kezelünk, mintha már semmi sem volna szent. A táborban egy hivő gyermek a Bibliáján ült… Néha a szószéken bújócskáznak a gyermekek…  Kálvin botütéssel büntette azt, aki vasárnap élvezetének hódolt, amikor (pl.) lekváros palacsintát evett. Ma már a legjobb falatokat vasárnapra hagyjuk.

Közösségeinkben két gyermektípussal lehet találkozni: az egyik szigorú keretek között nő fel, a másik pedig keretek nélkül válik felnőtté.

Vannak gyermekek, akik elé nagyon magas, elérhetetlen mércét tesznek. Amíg kiskorúak, szüleik, tanítóik kedvét keresik, és beilleszkednek ebbe a keretbe. Aranyos, naiv, hajlítható kisgyerekek. Ezek a gyermekek, mivel így nőnek fel, még szűkebb keretet teremtenek majd a saját gyermekeiknek, amelyből később egyesek saját életük árán törnek ki (pl. lásd az ámisok közötti magas számú öngyilkosságot). Fennáll az a veszély is, hogy épp abban lesznek szélsőségesekké, amit elődeik a legjobban tiltottak. Nem tanultak meg helyesen viszonyulni dolgokhoz, így azok uralma alá esnek.

Néhányan ezek közül itt ülnek a gyermekórákon, velünk vannak a táborban. Megszokottá lett minden nekik, immunissá váltak, megcsömörlöttek az igétől. Megkeményedtek. Még a szabadidőt is unják. Nagyon nehéz valami olyat mondani nekik, ami új, ami leköti a figyelmüket. Néha szemünk előtt zajlik le ez a folyamat, s fáj a szívünk ezekért a gyermekekért.

A másik gyermektípus az, aki keret nélkül nő fel, ahol minden szabad, ahol semmi sem bűn, ami a gyermeknek jól esik. Hihetetlen, de létezik ilyen, s csak akkor válik nyilvánossá, amikor a gyermek egy hétig velünk van a táborban. Ezekben a családi otthonokban a fegyelem, a fenyítés, a jó szokás szükségtelen. Ezekkel a gyermekekkel is nagyon nehéz dolgozni a gyermekórán, a táborokban. A szülői ház kerettelensége kezelhetetlenné teszi őket. Milyen hátteret fog adni gyerekeinek felnőttként az, aki jó szokások kerete nélkül nő fel? Idővel szétfolyik az élete, mint a meder nélküli folyó.

Az éveket visszafordítani nem lehet. Nem élhetünk a középkorban. Tény, hogy itt élünk Erdélyben, a XXI. században, hívő családokban és gyülekezetekben. És ez meghatározza életünk keretét időben, térben, kulturális közeg tekintetében. De mindenekelőtt a keret számunkra Isten igéje, amely még most is aktuális, meghatározó. Vállaljuk ezt tudatosan újra és újra, vigyázva arra, hogy mit mondunk vagy teszünk, mert mindezek meghatározóak gyermekeink életére nézve. Olyan út ez, ami akaratunktól függetlenül, nyomszerűen megmarad.

Minden útnak két széle van. Nem jó a szélen járni. A Bölcsesség így nyilatkozik: „Az igazság útján járok és az igazság ösvényének közepén” (Pél.8:20). Keressük a keskeny út közepét életvitelünkben, tanításunkban, nehogy az út szélén haladva hamar elhajoljunk, és romboljunk az említett óriási tévedéseket (másként) megismételve! Megtörténhet, hogy tévedésünk gyermekeink tragédiája által lesz nyilvánvalóvá.

Az Úr tegyen képessé bennünket arra, hogy jó keretet, jó szokásokat, követhető példát és járható utat hagyjunk magunk után!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s