„Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Lukács 7,19

Keresztelő János volt az, aki előkészítette az utat a Messiás megjelenésére Izráelben.

Az Eljövendőre úgy gondolt, mint aki saruszíjának megoldására sem méltó, ő legfeljebb a vőlegény barátja lehet, aki a vőlegény mellett áll, és ujjong hangja hallatán.

Amikor Jézus megjelent a Jordánnál, János rámutatott és ezt mondta róla: „Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit!” Mint Simeon, Keresztelő János is várta a Krisztus megjelenését, és vallotta, hogy Jézussal ez az öröme lett teljessé. Tanítványait sem sajnálta elengedni Jézus követésére, mert tudta, hogy Jézusnak növekedni kell, neki pedig kisebbé lennie.

Akkor mégis miért fogalmazódott meg Keresztelő Jánosban ez a kérdés, honnan a szívében lappangó kételkedés?

Miután egész felnőtt életét azzal töltötte, hogy felkészítse a népet Krisztus megjelenésére (ami nem kevés áldozattal járt), íme a bátran „kiáltó hang a pusztában” már nem teljesen biztos Jézus személyében. Nem szabad figyelmen kívül hagyni János helyzetét és állapotát; börtönbe volt vetve Heródes által, és nem lett volna semmi értelme tagadnia azt, hogy földi pályafutása végétől már csak napok választják el őt. Ahol volt akkor és a tudat, hogy nemsokára hova fog kerülni, a kételkedés magját hintette el szívébe és gondolataiba. Viszont a mag meggyökerezése előtt Jézushoz fordult kételkedésével, és az Eljövendő messiási voltát igazoló jelek és események János hite megszilárdulását eredményezték.

A kételkedés olyan, mint a kísértés: időről időre elkerülhetetlen, önmagába véve még nem bűn, viszont a legkiválóbbakat sem kíméli. A hangsúlyt arra kell helyezni, hogy kihez fordulunk kételyeinkkel: önmagunkhoz, emberekhez vagy Istenhez?!

E heti imádságunkban köszönjük meg Urunknak azt, hogy nem veszi rossz néven, ha kételkedésünket elébe hozzuk, ezért kérjük azt is, hogy elsősorban hozzá folyamodjunk, ha valamiben nem teljes a hitünk.